The Victoria's Secret

Gondoltam megér egy bejegyzést az év általam legjobban várt műsora a Victoria's Secret divatbemutató, ha már úgyis van blogom amire kitehetem... A show-ról a következő posztban fogok írni, most egy kis bemutatás következik.

Nos mindenki tudja rólam, hogy imádom az eseményt, a márkát, az egész csilli-villi "parasztvakítást" amit megvalósít. Oltári sok fantáziát, pénzt, munkát és lelkesedést ölnek bele a tervezők/modellek/filmesek minden évben, hogy aztán nagyjából 40 percig leesve maradjon az állam (Ugye, hogy mi mindent lehet énközpontúan is nézni XD ). Imádtam minden évben, és ez most sincs másképp.

Ha valaki nem ismerné a márkát/eseményt, annak leírom, hogy a Victoria's Secret egy népszerű fehérnemű márka az USA-ból. Bugyin, melltartón kívül persze rengeteg terméket adnak még el, köztük hálóruhát, fürdőruhát, cipőt, parfümöt, kozmetikumokat, sminktermékeket, stb. Van egy almárkájuk is (van ilyen szó???) a PINK, ami a tini korosztálynak kínál hasonló holmikat (bár szerintem förtelmes, hogy mit gondolnak a tinikről, mert a PINK cuccok nagy része rémes és sztereotip). A márkanév megihletője Victoria királynő alsóneműje volt (legalábbis én így olvastam valahol, de lehet kamu), és egy Roy Raymond nevű úriember alapította köré a céget 1977-ben. A VS (ezután így fogok hivatkozni) hitvallása, hogy a éreztetni kell a nőkkel, hogy szexik, különlegesek és magabiztosak, és nagyjából ennyit a marketingről, mert szerintem a márkát a gyönyörűbbnél gyönyörűbb modellek adják el. Mára már rengeteg VS bolt van nemcsak az USA-ban, de szerte a világon, emellett lehet internetről is rendelni (ha véletlenül valakit csak a távolság rémisztene el).

VS Katalógus:

A legnagyobb ötlete a cégnek kezdetben talán a katalógus kiadása volt, hiszen mi lenne nagyobb hírverés egy márkának mint egy csomó ízlésesen alul öltözött vonzó nő egy igényes katalógusban. Egyrészt azt üzeni a nőknek, hogy "ha megveszed, te is érezheted magad ilyen csábosnak", másrészt a férfiak egyik legkedveltebb mellékhelység kelléke lett (ha érted mire célzok, vagyis nem csak én, mert ez egy csomó filmben előkerült).

VS Angyalok:

A másik nagy ötlet a saját celebek kitermelése volt. A VS híresen gyönyörű modelleket alkalmazott mindig, és - amiért én nagyon becsülöm őket - belátták, hogy bizony a kissé teltebb (értsd: normális embernek még mindig soványnak számító, viszont már alakkal rendelkező) modelleken jobban mutat a fehérnemű, mint az anorexia csodákon. Ráadásul nem volt kezdetben nagy presztízse a modelleknek, jóformán lélegző próbababák voltak, de a VS másképp látta őket. Fogtak néhány modellt, és leszerződtették őket állandó reklámarcnak, úgynevezett Angyalnak és ezután nemsokkal sztárok is lettek. Az első Angyalok Helena Christensen, Karen Mulder, Daniela Peštová, Stephanie Seymour és Tyra Banks voltak. A csapat máig folyamatosan cserélődik, de a köréjük épített fantáziavilág azóta sem kopott meg, sőt! Nagyon sok modell a VS-nek köszönheti fényes pályafutását.

És hogy mit is csinálnak pontosan? Nos egyrészt szerepelnek a TV reklámokban, velük készítik el a katalógusképeket, ott vannak minden boltmegnyitón, új termék bemutatón, hivatalos megjelenéseken, előfordul, hogy kizavarják őket a boltokba, hogy pózoljanak néhány vásárlóval (mutatva, hogy ők is egyszerű, közvetlen nők) és természetesen úton-útfélen ódákat zengenek a VS-ről.

Jajjj, hogy nem is mondtam miért angyalok....Nos nem tudom, hogy mikor és hogy kezdődött, de a fehérneműk mellé angyalszárnyakat is kaptak a modellek, és ez annyira szép és fantáziadús volt, hogy később egyre több és nagyobb és díszesebb szárnyakban pompáztak a hölgyek.

A jelenlegi angyalok:

A Fantasy Bra:

A VS ötlete volt, hogy minden évben készítenek egy eszméletlenül drága melltartót, amit drágakövekkel, nemesfémekkel és mindenféle jóval díszítenek, ami tulajdonképpen a cég évi műalkotása lesz. Kezdetben csak rápakoltak egy melltartóra egy csomó gyémántot, majd igyekeztek drágábbat és drágábbat kihozni, majd úgy döntöttek, hogy az egészet nemesfém vázra rakják és így hihetetlen árcédulákat értek el. Én úgy tudom, hogy aukción sózták el őket, de lehet, hogy megtartott néhányat a VS, őszintén szólva nem tudom. Természetesen ezeket a melltartókat egy angyal mutatja be minden évben (először a katalógusban, aztán a divatbemutatón). Az megint kérdéses, hogy mi alapján választják ki az aktuális hölgyet, de tippre népszerűség szerint.

Az eddigi millió dolláros melltartók:

Divatbemutatók:

A VS 1995-ben szervezte az első divatbemutatóját a Plaza Hotelben és azóta minden évben előrukkol egy látványosabbnál látványosabb kifutós rendezvénnyel. Az első években kommersz bemutatókat adott a vállalat, azonban 1999-ben úgy döntöttek, hogy a nagyközönség elé állnak a kollekciójukkal és élő adásban mindenki megnézhette az interneten és a hirdető kivetítőkön az eseményt. Mivel újságokban és a Super Bowl alatti reklámszünetekben hirdették előre az eseményt, így rengeteg nézőre tettek szert. Ekkor már próbálták közönségbaráttá tenni a bemutatót, és angyalszárnyakat adtak a modellekre és témát adtak a szegmenseknek. 2000-ben megismételték az előző évi sikerprodukciót, ez évben Cannes-ban.

2001-ben az ABC csatorna közvetítette először televízióban a show-t, immáron komplett esti kikapcsolódásnak szánva. A műsorvezető Rupert Everett volt, aki végigkalauzolta a közönséget a színfalak mögött, beszélgetett - hülyéskedett a modellekkel, majd Andrea Bocelli és Mary J. Blige fellépése után következett a bemutató.

2002-ben a CBS átvette a műsor sugárzásának jogát és ezzel a VSFS bebetonozódott a karácsony környéki állandó műsorok közé. Azóta csak egy évben nem rendezték meg (2004-ben), mert akkor úgy döntöttek, hogy show helyett körbeturnéztatják a VS angyalokat Amerikán.

A bemutató általában 5-6 szegmensre tagolódik, amik egy téma köré megálmodott kollekciót vonultatnak fel. Pl. cirkusz, vízalatti világ, balett, country, elvarázsolt erdő, karácsony, stb. Nade itt nem megszokott divatbemutatóról van szó, hiszen a "ruhák" jelen esetben fehérneműk, melyeket kiegészítőkkel, szárnyakkal, ékszerekkel tesznek kosztümössé. A modelleknek nem csak fegyelmezetten kell járniuk, hanem itt nekik kell csinálni a show-t. Integetnek, puszit dobnak, táncolnak...szóval aranyosak. Néhány szegmenst élőzenekarral, vagy tánckarral szoktak még pörgősebbé tenni, de általában a konzerv zene is minőségi. Két szegmens között színfalak mögötti videókkal, interjúkkal, kisfilmekkel és fellépőkkel szokták szórakoztatni a népet. Eddig Phil Collins, Marc Anthony, a Destiny's Child, Sting, Mary J. Blige, Eve, Ricky Martin, Seal, Chris Botti, Justin Timberlake, Will i Am, a Spice Girls, Usher, a Black Eyed Peas, Akon, Katy Perry, Kanye West, a Maroon 5, Jay-Z, Nicki Minaj, Rihanna, Bruno Mars és Justin Bieber járt a VS kifutóján. Az utolsó szegmens után minden modell újra a színpadra vonul és elbúcsúzik a közönségtől.

A modellek:

Sajnos a divatszakmában a modelleknek nem nagyon van lehetőségük a személyiségüket megvillantani, ugyanis azért fizetik őket, hogy minél inkább egyformák és üresek legyenek (hogy könnyebben érvényesüljön rajtuk a ruha). A VS ennek ellent mond és direkt karakteres és élénk modelleket válogat össze minden show-ra, hiszen a szórakoztatás a legfőbb cél. Jelenleg a VS kifutóján végig lejteni elég nagy megtiszteltetésnek számít az iparban, főleg, ha a modell orra alá tolnak egy zsíros kis szerződést is (értsd: hivatalos reklámarc státusz x évig). Vannak modellek akik szinte a kezdetektől szerepelnek, vannak azonban egyszer feltűnőek is. Összeszedtem a legtöbbet "sétáló" lányok neveit, ha valakit érdekel:

12 show-ban:

Adriana Lima (1999 – 2012.)

Alessandra Ambrosio (2000 – 2012.)

11 show-ban:

Heidi Klum (1997 – 2009.)

9 show-ban:

Karolina Kurkova (2000 – 2010.)

Tyra Banks (1996 – 2005.)

8-ban:

Izabel Goulart (2005 – 2012.)

7-ben:

Isabeli Fontana (2003 – 2012.)

Caroline Winberg (2005 – 2011.)

Julia Stegner (2005 – 2011.)

Gisele Bundchen (1999 – 2006.)

6-ban:

Doutzen Kroes (2005 – 2012.)

Miranda Kerr (2006 – 2012.)

Behati Prinsloo (2007 – 2012.)

Candice Swanepoel (2007 – 2012.)

Lindsay Ellingson (2007 – 2012.)

Selita Ebanks (2005 – 2010.)

Ana Beatriz Barros (2002 – 2009.)

Angela Lindvall (2000 – 2008.) 

Oluchi Onweagba (2000 – 2007.)

Naomi Campbell (1996 – 2005.)

Stephanie Seymour (1995 – 2000.)

5-ben:

Erin Heatherton (2008 – 2012.)

Flavia d’Oliveira (2006 – 2011.)

Rosie Huntington-Whiteley (2006 – 2010.)

Carmen Kass (1999 – 2008.)

Fernanda Tavares (2000 – 2005.)

4-ben:

Lily Aldridge (2009 – 2012.)

Liu Wen (2009 – 2012.)

Maryna Linchuk (2008 – 2011.)

Morgane Dubled (2005 – 2008.)

.....és még sokan mások.

Érdekességképpen megemlítenénk, hogy az ember az "alulöltözött modellek" kifejezés hallatára rögtön arra gondol, hogy a pasiknak biztos tetszeni fog, PEDIG NEM! Én is belefutottam már ebbe a dologba. Persze nekem a kosztümök meg a csillogás miatt tetszik, de általában a hímneműeket nem lehet ezzel sokáig a képernyő előtt tartani. Az indoklás az volt, hogy túl soványak a lányok és ezért nem tetszenek. Nahát!

Nos ennyi lett volna a VS szösszenetem. Remélem értékeli valaki az általam készített tablókat és összesítéseket, mert volt egy kevés munkám benne. :-)

X-akták

Már említettem, hogy megpróbálkoztam az X-aktákkal, hiszen mégiscsak 9 évaddal, 2 filmmel, hatalmas rajongó táborral és egy feledhetetlen szállóigével büszkélkedhet. Sajnos mikor a sorozat aktuális lett volna (Mo-on), én akkor úgy 6-7 éves lehettem, tehát nem engedték meg a szüleim, hogy nézzem. Igazából akkoriban nem is érdekelt volna, mert menőbbek voltak a Barbie-k számomra... Később meg mindenki húzott azzal, hogy ez nagyon rémisztő és felnőttes és nem való nekem, aztán meg lekerült a műsorról, szóval az én korosztályom kimaradt a buliból (fanatikusokat kivéve).

Mostanában sokszor hallottam, hogy mások is megpróbálkoztak a sorozattal. Az egybehangzó vélemény azonban vészjóslóan az volt, hogy "mai szemmel nem az igazi". Féltem, hogy nekem is hasonló érzéseim lesznek a sorival kapcsolatban, de már tudom, nem alaptalanul.

Nos eleve nagyon kőkorszaki feeling a 4:3-as képarány, de ez anno a Buffy értékéből sem vett le sokat, így ezen nem fogok fennakadni. Az effektek (illetve azok kivitelezésének ügyes elkerülései) megadják a lehetőséget a nézőnek, hogy ő képzelje el a rémisztő történések részleteit (ugyanis nem mutatnak az ég világon semmit.) Hát a zene meg többnyire idegesítő vagy frusztráló, de pont a hangulatteremtés miatt.

Na és akkor jöjjön az én hülyeségem: a ruhák. Az a baj a díszlettel meg a ruhákkal, hogy mikor még aktuális egy film vagy sorozat, akkor az ember alig veszi észre őket (max olyan emberek mint én, szoktak sóhajtozni, hogy már megint milyen dögös cuccban van az egyik karakter...). Viszont a régi relikviáknál már erősen rányomja a bélyegét az élményre az ódivatúság. Szerencsére vannak olyan sorozatok, ahol a karakterek nem-mindennapi öltözködése miatt elkerülhető ez a probléma. Például a Star Trek: Voyager-ben eleve más a "divat", a Csillagkapuban meg általában katonai egyenruhában vannak, vagy vmi "idegen nép" cuccaiban, szóval ezek nem avulnak el. Itt viszont olyan szinten zavar az egész látvány, hogy egyszerűen nem tudom beleélni magam úgy a történetbe, mint mondjuk egy maiba. Persze csak az első 3 részt láttam, tehát gondolom, hogy pl. a 9. évadban már semmi gond nincs a látvánnyal, a 2008-as mozifilmben meg pláne.

Azt hiszem itt az ideje végre a történetről is írnom valamit. A sztori ugye Dana Scully és Fox Mulder FBI ügynökökről szól, akik különös ügyekben nyomoznak, amiket nem sikerült lezárni azok paranormális mivolta miatt (ezek az X-akták). Minden részben van valami különös történés, a legtöbben gondolom gyilkosság, amit csak a két elmekirályunk tud kinyomozni. Természetesen hiába látott a 3 rész alatt Scully fura dolgokat, feszt nyomja a szkeptikus dumát...de gondolom a készítők ezt szánták karakter-konfliktusnak a két főszereplő között.

Nem fogom most leírni mind 3 rész tartalmát, szerintem nem is lényegesek, inkább azt említeném meg, hogy a tempó a mai sorozatokhoz képest iszonyatosan lassú. Gondolom főleg ez azért van, mert (1) a látványeffekteket kihagyják, (2) kevés a szereplő, (3) a helyzetek komolysága miatt nem nagyon lehet poénkodni, így sajnos nincs mivel kitölteni az időt. Sok a jelentőségteljes nézés, a számítógép bújás, a hitetlenkedő párbeszéd, amikre különösképp nincs szükség, csak ha mással nem, ezzel teremtik meg a hangulatot. Természetesen a részvégi megoldás 5 perce izgalmas, viszont ezért még 35 percet "nem izgulni" nem hinném, hogy érdemes. Biztos régen megvolt a hangulata, mert új volt, és éjszaka ment, de főleg mert nem nagyon volt konkurencia a témában. Lehet, hogy ezért most megkövez valaki, de a Fringe kb. ugyanezt nyújtja, csak mai köntösben. Vagy régen volt egy Mysterious Ways c. sorozat, ami nem rémisztő, de sokkal érdekesebb paranormális jelenségekről szólt (és mindezt érdekes karakterekkel). Nekem személy szerint viszont az idegenekről szóló sorozatok kategóriában a kedvencem a Taken, és nem hiszem, hogy egyhamar bármi le tudná nyomni a dobogóról. Úgyhogy az X-akták nem nyújtott semmi újat a témában (mondjuk amennyi kifejtést láttam már, nem is lenne könnyű), és még a környezet és a karakterek sem húzták fel.

Apropó karakterek! Hát a sorozat nem bővelkedik bennük. Megmondom őszintén, hogy szerintem egy sorozat pont attól működik, hogy érdekes karakterEKET (igen a többesszám van kihangsúlyozva) hozunk különféle szituációkba és viszünk bele bonyolult emberi kapcsolatokba, így a néző egy részről izgul, hogy hogyan fogja megállni a karakter a helyét a labda feldobása után, másrészről meg kikacsintások tömkelege és szituációs poénok egész sora lehetséges egy-egy színes egyéniség megformálásakor. Éppen ezért imádni való egy két sorozat a történet gagyisága ellenére. Szerintem a Charmed-et, a Bones-t, a Supernatural-t, a Médiumot, a Buffy-t vagy a Firefly-t is mind a karakterek adták el, és tették fan-favorittá, nem pedig a sztori.

Az X-aktákban tulajdonképpen 2 főhősünk van, a már említett ügynökök személyében, akik közül az egyik a hívő, a másik a szkeptikus. Nekem ezzel nem lenne bajom, ha lenne még emellett vagy 3-4 szereplő akikkel lehetne sakkozni (később gondolom majd lesz vmikor), de így sajnos unalomba fulladt az egész. Engem sem a folyamatosan Californication-ös poénokra emlékeztető képű, túlbuzgó Mulder nem győzött meg, sem az idegesítően földhözragadt és elképesztően alacsony (a ráadott ruhákban főleg feltűnő) Scully nem szögezett a képernyő elé. Tipikus "menjünk 'oszt nyomozzunk, meg kérdezősködjünk, meg villogtassunk közben a fegyvereinket" ügynökök. Meg ahogy rájönnek a megoldásokra...na az igen! Egyszer csak bumm, ráhibáztam, rögtön elsőre.

Összegezve annyit mondanék, hogy a pro-kontra listán csúnyán leszerepelt az X-akták nálam. Eleve 9 évadot nem kezd el ledarálni az ember, csak ha biztos benne, hogy neki ez 100%-ig bejön, a másik meg hogy nekem nem nyújt se "csapat-feelinget", se eyecandy faktort, se látványt, se bravúros történetet a sorozat. Természetesen azoknak teljesen más, akik régen nézték, pl. tesóm imádta most is, de szerintem csak a nosztalgia miatt.

Update

Tudom régen írtam (kb. másfél éve), de mivel senki sem olvassa ezt a blogot, így nem volt kit cserben hagyni. XD

Természetesen a régi bejegyzések óta sem hagytam fel a függőségemmel. Mostanra már semmit nem nézek a TV-ben (ergo TV hírek nem lesznek) viszont új sorozatokba sem nagyon kezdtem, mert úgy gondoltam, hogy illene a már eleve nézős kategóriában lévőkkel felhozni magam... Sajnos lusta ember lévén felejtős, hogy eredeti sugárzás szerint nézzem a sorozataim, így komplett évadokat szoktam kivárni és azokat ledarálni (tehát meglehet, hogy le-lemaradozva vagyok a függőtársakhoz képest az új szériákból).

Szóval mint már említettem, a nyáron felhoztam magam minden sorozatomból (pl. Two and a Half Men, Grey's Anatomy, How I Met Your Mother, Bones, stb.) és szomorúan tapasztaltam, hogy a 115-ből már csak 21 fut. :-( Persze nem most lett vége mindnek, csak hát akkor is... Olyanok estek ki nemrég, mint a Weeds, a House, a Desperate Housewives, a Chuck, az Eureka, a Sanctuary stb....szóval a jól bejáratott sorik. Ilyenkor persze elszorul a junkie szíve, hisz egy-kettő szinte az egész gimis korszakomat végigkísérte, így óhatatlanul rátör a finálé láttán az emberre a nosztalgia. Majd ezt követi az "ezt az űrt semmi sem pótolja" érzés... Nade itt ugye csak egy pillanatig ragad le a "kanapé krumpli" és máris keres más néznivalót. Én is így tettem (igen Forever alone!) és ősszel ledaráltam az egész Smallville-t. Lehet írok róla, lehet nem, de azt azért elmondom, hogy fogalmam sincs hogyan maradt ki. Régóta terveztem már a darát (úgy 6 éve!!!), így akkor abbahagytam a TV-ben követést, és azóta nem jött ki rá a lépés, EDDIG! Amúgy nagyon tetszett, de mint mindig a jó dolgokban is tudok találni kritizálni valót (de ez csak a szeretetem jele).

Mostanában egy másik nagy darát iktattam be, a Csillagkaput, ami kb. ugyanúgy járt mint a Smallville. Igyekeztem anno a TV-ben nézni (szinte azon nőttem fel), aztán mikor elkezdtem az igazi junkie létet eldöntöttem, hogy ledarálom, ezért abbamaradt. Persze mikor néztem, akkor összevissza, meg hiányosan sikerült elkapni, szóval tényleg elölről kellett kezdeni. Az érdekes a dologban amúgy az, hogy talán a negyedére emlékeztem (most tartok az 5. évad végénél), pedig meg mernék rá esküdni, hogy rendszeresen néztem...na mind1.

És hát a végére leírom, hogy vannak tervek bőven, mert a májusi finálédömpingig (ugye én akkor fogom az egész évados darákat lenyomni) nekem uborkaszezon van. Megpróbálkoztam az X-aktákkal, de sajnos nem jött be. Erről írok majd egy bejegyzést, mert úgy gondolom kijár neki (legalább ennyi tisztelet, ha már nem fogom soha megnézni). Viszont tervben van az It's Always Sunny in Philadelphia, a Hustle. az Entourage, a Sex and the City, a Gossip Girl és a Nip/Tuck bevizsgálása. (Tudom, tudom, itt jön a döbbenet, hogy hogyan lehetett ezeket a klasszikusokat és fanfavoritokat kifelejteni...hát mert vmit muszáj volt. Gondolom mindenki tapasztalta már az idő szigorú korlátait, ami választásra kényszerít...)

Pilot: Holtodiglan, holtodiglan 1x01

Nemrég rukkolt elő az RTL Klub ezzel az „új” (2007-es, eredeti címen: Til Death Do Us Part) angol sorozattal. Fekete humorú sitcom lenne a lelkem antológia formában, tehát a részek egymástól függetlenek.

Minden epizódban megismerhetünk egy párt, akik házasságot kötnek. Eddig szép és romantikus a történet, azonban a nagy szerelem valahogy gyilkosságba fullad minden esetben, amit a Haláli Násznagy (John Waters) kommentel a kamerába fordulva. Ezen történetek elvileg megtörtént eseteken alapszanak (bár mostanában elég nemtörődöm módon rányomják egy csomó filmre ezt a címkét, aminek a fele sem igaz).

Alapból én imádom a morbidságot és egyre jobban rá vagyok cuppanva az angol műremekekre (Torchwood, Sea of Souls, Doctor Who, stb.). A baj azonban az antológia formával van. Fél óra alatt kell megismernünk új szereplőket, megölnünk őket és kideríttetni a rendőrséggel, ami ugye sok egyszerre. Ez valahogy kinyírta az egész hangulatát. Folyton sietünk, tömörítünk. Nem igazán van érzelmi mélysége az indítéknak, mert nincs idő kifejteni. A gyilkosság után a rendőrök már rögtön a megfelelő helyen kutatnak, és szinte az egész ügy le van darálva. A zárszó pedig erőltetetten poénos akar lenni, de sajnos összességében inkább nyomasztó az egész, mint vicces. A karaktereket meg epizódonként váltogatják, így zsákbamacska minden rész. Sőt angolokról beszélünk, tehát az eyecandy faktor sem játszik (Mielőtt félreértenétek: Tőlük is van bőven eyecandy színész, de közel nem akkora a zsongás.).

Én kiszálltam az első rész után, de aki szereti a gyilkosságokat és a krimit az nyugodtan belenézhet.

Egy Kapcsolat Szabályai (Rules of Engagement)

Mivel a Viasat3 a Two and a Half Men helyett elkezdte adni, úgy döntöttem bepróbálom. Előzetesen sok pozitív kritikát olvastam/hallottam róla, sőt a TaaHM-nél is jobbnak titulálták, hát az érdeklődés is megvolt.

Egy klasszikus sitcomról van szó, ami két párról szól. Az idősebb pár már régóta házas és úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket. A szomszédjukba költözik egy jegyespár, akik még csak kóstolgatják az együttélést. Így lett egy baráti társaság, ami kiegészül plusz egy fővel: az agglegénnyel. Ergo megkaptuk a kapcsolat-típusok összes fajtáját és összeeresztettük. A sztori ismerős lehet, hiszen ez majdhogynem a Til’ Death. Csakhogy jobb.

A karakterek szerethetőek. Az ember igazán nem is a poénokon röhög, mert azok nagyon kiszámíthatóak és színpadiasak, hanem inkább a színészek játékán. Patrick Warburton rezzenéstelen arccal nyomja a sok bunkóságot, amit a hihetetlen aranyos felesége próbál tolerálni. Adam (a fiatalabb pár férfitagja) pedig egy imádnivalóan naiv figura (mondhatni papucs), akit folyton szívatnak, még Jennifer a jegyese is. Persze előjönnek a várható fordulatok: a házasságba belefásult párocska kiokítja az „újoncokat”, de ahelyett hogy mindenki letörne végül csak megkapjuk a nagy igazságot, hogy párban jobb. Ehhez jön még David Spade (Russell), aki egy idióta (de jó értelemben). Ő csak az egyéjszakásokra megy és mindig képes előjönni valami antifeminista bunkósággal.

Én eddig 3 évadot nyomtam le belőle, és nem vagyok csalódott. A legjobb benne, hogy az obszcén humortól viszonylag mentes poénkodásról szól és elég életszerű. Nem mondom, hogy kötelező darab, mert elég sablonos. Annak viszont aki megszállottan szereti a sitcomokat teljes szívből ajánlom. Szerintem 1-2 részből meg lehet állapítani, hogy bejön-e. Minimális színvonal emelkedés van folyamatosan a 3. évadig (viszont úgy hallottam a 4. egy kicsit döcögni fog).

Végül szeretném megjegyezni, hogy a TaaHM-nel való hasonlítgatásnak szerintem semmi értelme sincs, ugyanis a poénok természete és a karakterek élete is teljesen más. Az egyezés csak annyi, hogy mindkettő szituációs komédia.

Pilot: The Office 1x01

Már régen bele akartam lesni, mert ugye alapmű. Sőt több sztár is úgy nyilatkozott, hogy a „The Office” a kedvenc sorozata. Nagy várakozással tekintettem rá…tényleg.

Egy iroda hétköznapjaiba pillanthatunk bele, ahol közel sem felhőtlen a hangulat. A főnök azt hiszi jó fej, de nem. A dolgozók megpróbálnak megfelelni, de nagy a nyomás, egymást is idegesítik és megvannak a magánéleti problémáik. Sőt még leépítés is várható. Mindezt dokumentumfilmes formában kapjuk meg, kamerába beszélésekkel. Izgimi? Hát egy cseppet sem.

A színészek nagyon jól játszanak, ez tény. A karakterek viszont teljesen hétköznapian unalmasak, mert ez volt a cél. És itt vagyunk máris a problémánál. Ezt a sorozatot – és az iránta való nagy érdeklődést – nem értem. Általában egy ember azért ül le TV-t nézni, hogy kicsit kiszakadjon a saját életéből. Nézünk szuperhősöket, mindennapi hősöket akik rosszfiúkat kapnak el és életeket mentenek, szituációs komédiákat, nagy drámákat életről – halálról. Fikciókat amik kikapcsolnak. Ez a sorozat azonban pont ugyanarról szól ami elől menekülne az ember. Mi értelme ennek?
Ugyanis itt is hallgathatjuk a főnököt akit rühellünk, itt is leépíthetik bármelyik szereplőt és a munkahely szürke és személytelen. Ha vígjátéknak szánták, akkor közlöm nemhogy nem nevettem, de kifejezetten kínosan éreztem magam végig.

Ha élhetek a kifejezéssel, akkor úgy összegezném: ez egy zseniális alkotás. Szuperül megfogták a lényegét egy irodai munka emberre gyakorolt hatásának, sőt ezt éreztetik is a nézővel. Biztos vagyok benne, hogy nálam filmművészetben jártasabb emberek meglátnak egy csomó értéket a sorozatban amit avatatlan szemek nem vesznek észre. De nekem ez nézhetetlen.

Aki nézi (és véletlenül idetévedt) nyugodtan megírhatja, hogy mi tetszik neki benne, hogy később hogyan alakul a sztori és a hangulat. Magam részéről nem hiszem, hogy bárkit is bíztatni fogok a megtekintésére.

AXN Zene: Amba Shepherd - Saving Myself

Az AXN február-március között nyomott egy sorozat-össznépi promót ezzel a zenével aláfestve. Jó sokáig kerestem mi is lehet ez, de megtaláltam. :D
Sajnos beszúrható videót nem találtam, csak egy linket:

http://164.109.93.174/swf/player/23/exPlayer.aspx?trackID=398034

Nem hallottam még a lánykáról, de rém addiktív ez a muzsika. Szerintetek nem?