2010. február 28., vasárnap

TV Hírek

  • Tudom, megint megkésve szólok...de végülis ez nem annyira fontos hír: a Nem ér a nevem ismétlése a Viasat3-on szombaton befejeződött a második (és egyben utolsó) évadzáróval. Köszönjük, ha végig kitartottak! :D
  • Holnap (hétfő) befejeződik A férfi fán terem utolsó évadjának ismétlése is a Viasat3-on. R.I.P.
  • A félelem maga 2. részével jelentkezik holnap az AXN-en 22:00-kor. Az első rész ismétléséről írtam kritikát is, aztán valami bűvészmutatvánnyal eltűnt a műsorról. (Biztos olyan félelmetes volt a csatornának, hogy eldugták inkább...) Most megint van, úgyhogy adok neki még egy esélyt.
  • Újdonság! Jön Elvált Gary 19:10-től a Viasat3-on az első résszel. Én feltétlen megnézem, majd írok kritikát. (Hát ...öö..már így is el vok maradva 1-2-vel, pedig nem is nagyon jelentkezem olyan gyakran...ejjnye)
  • Jah és egy gyors közvéleménykutatás: Ki érti a Hallmark műsorszerkezetét? Nem, ez nem költői kérdés. Ugyanis elkezdtem nézni A médium 5. évadának ismétlését, de valahogy össze-vissza vannak leadva az epizódok. Most meg, hogy az 5x07-et kapásból kihagyták, aztán még vagy 5 rész nem is szerepel a műsorbeosztásban elég fura. Én bekaszáltam a Hallmarkon ezt a projektet, inkább kivárom a TV2-t, ugyanis keddtől minden héten 23:35-től ott is adják.

2010. február 24., szerda

Pilot: Szerelem nyilasa (Cupid) 1x01



Tudom ezt is megkésve írom, de megnéztem a Szerelem nyilasa c. sorozat első részét, amitől megint nem estem hanyatt. Már egyre cikibbnek érzem a negatív kritikáim záporozását, de ez van. Finnyás vagyok. Mondjuk arról, hogy "nahát ez tök király volt" nehéz érdemi mennyiséget írni, gondolom főleg a negatívumra kíváncsi kritika olvasáskor az ember. Vagy nem, és megint én vagyok az egyetlen aki ilyen pesszimista... Node most a sorozatról kéne itt írnom.

Mint ahogy ez a címből is kiderült a sorozat főszereplője maga Kupidó, akit büntibe küldtek a Földre. A feladata összehozni 100 szerelmes párt. Ez annyit jelent, hogy 1 pár / hét és itt feltennék egy költői kérdést: Most komolyan ekkora az arca a készítőknek, hogy rögtön 100 epizódra beterveztek?! Hát nem jött be, mert 7 rész után eljött a vég. Én nem fogom tovább nézni, de valaki megírhatja, hogy lett-e vége...bár erősen kétlem.



Összességében egy bazi hosszú amerikai romantikus vígjáték az egész. Teljesen élvezhető (már aki szereti az ilyen könnyed cuccokat), nagyon aranyosak a párbeszédek és a karakterek is. Én vártam, hogy Kupidó majd mutat némi istenes varázst, de sajnos nem. Ő egy egyszerű kerítő fennkölt gondolatokkal a szerelemről, éppen ezért be is kerül a legközelebbi diliházba, majd ápol kapcsolatot egy pszichiáterrel. Az egyetlen dolog ami emlékeztetett Kupidó kilétére (és nekem tetszett is) az a darts-ozás volt, amelyben főhősünk ugye verhetetlen. Merthát Kupidó nyíl nélkül azért mégsem járja...

Mint már említettem, engem nem érdekel a következő rész, nekem ez túl nyálas. Ne értsetek félre, szeretem a romantikát, de ami sok az sok. Viszont elismerem, hogy ennek is megvan a célközönsége. Tehát aki szereti, az ne habozzon.

TV Hírek

Tudom már jó ideje nem írtam...ejj milyen hanyag vagyok... Nos attól az 'egy kezemen megszámlálható' olvasói tömegtől elnézést kérek, de lesz még ilyen eltűnés bőven. Tehát akkor változások TV téren mostanság. (Csak a nagyon aktuálisakat írom, a későbbieket később is ráér megosztanom.)
  • A pénteki résszel lezárul a Futótűz az AXN-en. A sorozat 4 évadot élt meg, ez lesz a finálé. Hát R.I.P. előre is.
  • Kedden elérkezett a Két pasi - meg egy kicsi ismétlése a Viasat3-on a 4. évad kezdéséig. Még bőven jön a folytatás is, úgyhogy kitartás.
  • A Hallmark újra adja A médium 5. évadát. Minden hétköznap 20:00-tól lehet megtekinteni. Múlt pénteken kezdték, de elfelejtettem szólni... Nade van ismétlés is ám, bár sajnos nem értem a Hallmark adásmenetét. Bár könnyebb megfejteni mint mondjuk a Lost rejtélyeket...nem próbálkozom.
  • A CoolTV folytatja a Terminátor - Sarah Connor krónikái első évadot a másodikkal szombaton 22:20-tól.
  • Hát sajnos nem tudom hol, vagy mikor adták ezelőtt, de annyi biztos jön ismét. Mindenki utálja Christ! kedden kezdte újra a TV6 és minden hétköznap 17:10-kor dupla résszel jelentkezik.

2010. február 16., kedd

Véres Valentin de mégse 3D, miaz? Supernatural 5x14

Megmondom őszintén, hogy azért nem írtam még meg a kritikát eddig, mert nem volt bátorságom leülni megnézni a részt. El is mondom miért. Egyrészt, mert ez volt a szünet előtti utolsó és hát bevallom nagy pironkodva, hogy ez nálam az abszolút sorozatnarkotikum. De teljesen illik is rá a metafora, hisz kezdetben nagyon jó volt és egyre jobb lett, mostmár nem élvezem csak rászoktam és nem tudok lejönni róla. Kell a léthez.
Én lusta vagyok, és kivárom a feliratot (mint ezt már említettem is), úgyhogy a sok túlbuzgó általában leelőz a kritikákkal (meg ami cikibb magával a megtekintéssel is). Persze ilyenkor a kíváncsiság győz, én meg a spoilermentes bekezdéseket gyorsan végigfutom, hogy mire is számíthatok.
Visszatérve tehát a késlekedés okára, pont a jó kritika miatt éreztem úgy, ha megnézem, tetszeni fog és nehezebb lesz az elválás. De végül rászántam magam.


A címben elhelyezett poénért és a sok mellébeszélésért elnézést kérek és megragadom az alkalmat a Szupcsi Valentin-napi - és egyben szünet előtti utolsó - részének kitárgyalására.

Megjegyzésképpen a "Szupcsi" elnevezést nem azért használom, mert olyan embertelen jófej vagyok, hogy már nem tudok beszélni csak rövidítésekben, hanem mert a szónak nálam múltja van. Aki kíváncsi annak le is írom. Szóval régen gportal-os oldalam volt, ciki, nem ciki. Hát ezt nagyjából akkor is tudtam, de próbáltam kilógni valamivel az össznépi Lószar-ból, ha ez mentségemre szolgál. (A Lószar jelentése egy másik külön sztori, de egyezzünk meg annyiban, hogy az valami nagyon trendinek hitt dolgot takar, ami egyébként egy vizuális merénylet.) Akkoriban indult be az "Odaát" fanatikusság is, és jöttek az undorítóbbnál-undorítóbb rajongói portálok. Mi meg Péter barátommal nagyokat röhögtünk rajtuk. Egyik nap rátaláltunk a a SupNat tökéletes elnevezésére is egy portál címben: Szupcsinaturál !!! Na tovább azt hiszem nem is kell magyaráznom a rövidítés zsenialitását.



Hát ahhoz képest mennyire felmagasztalták ezt a részt, nem kaptam többet egy átlagos epizódnál. (Most mindenki kiment köveket, meg romlott zöldségeket gyűjteni, tudom.) A színvonal nőtt, az kétségtelen. Jobb arányban voltak a testnedvek: kevesebb nyál, több vér. Sőt jó poénok is előfordultak. Magával a hangulattal nem is volt bajom. Sajnos én azonban az a fajta néző vagyok, aki szereti, hogy a kedvenc írók által megalkotott világa bizonyos szabályok szerint működik, tárolja az addig történteket és nem próbál az lenni ami nem lehet. Mindjárt ki is fejtem mire célzom:
Az oké, hogy beleszuszakolták az angyalokat a SupNat világba, de mindent velük magyarázni már túlzás. Értem ezalatt a trükkös el-arkangyalosítását és a mostani részben a Cupidó(k) angyalként való megjelenítését. Szóval ez már nem a keresztény mitológia. Most mér kell belezagyválni? Sokkal jobb lett volna, ha valamiféle szerelmi erőkből táplálkozó alacsonyrendű démonszerűség lett volna. De hát így ezt a bőrt is le tudták húzni szegény angyalokról, no meg Sam és Dean történetének előre megírtságát is mélyítették a szüleik kapcsolatának kötelezőségével. Mostmár elmondható, hogy a régi megkedvelt alaptörténetet teljesen kifordították, újraszabták, átfestették majd újra összevarrva eladták nekünk. Ebben az a felháborító, hogy azt hiszik ilyen hülye a néző.



A másik dolog Dean őrlődése. Nagyon érdekes, hogy megszámlálhatatlanszor említik Dean saját család utáni vágyát a harmadik évad óta. Sajnos azóta ezzel semmit sem kezdtek, maximum álmok, poénok vagy néhány nyálas beszélgetés alkalmával nyúlnak hozzá. (Jelzem én már régóta örülnék egy romantikus szálnak, mert legalább lenne valami értékelhető szál is, meg lenne egy női főkarakterünk is.) Mostmeg hirtelen előrukkoltak azzal, hogy Dean nem vágyik semmire, mert lelkileg üres. Akkor ez most mégis hogy? Lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de a "részvégi bőgés"-ek már-már szokássá válása ciki. Különösen, ha ezt akarták cliffnek szánni.

Sam démonvér-függőségét szintén túlzásba vitték. Már az első szlopálása is elég gáz volt, majd kiteljesedett az elvonós résznél és végül azt hittem befejeztük az évadzáróval...de nem! Még kínozzák a dologgal az ártatlan nézőt. Pedig már Sam is bőszen mutogatja, hogy ideje leállni:


Node ezen hibák ellenére, mint már említettem ez egy jó rész volt. Az új lovas már kellett a képbe, és jól is sült el. Cas-t valami hihetetlen jól kihasználták mind erő mind humor szempontból, sőt még a színészi játékok is korrektek voltak. Bár nem tudom, hogy ezt a jedi erőt hányszor akarják még bevetni végső megoldásként, mert kezd unalmas lenni...de valahogy most ez is belefért az epizód sztorija miatt. Lehet, hogy most láttuk meg az alagút végén a fényt?

Régi zene: Nightwish - Wish I Had an Angel



Csak a SupNat angyal-sztori kapcsán jutott eszembe ez a szám, mert szeretem. Remélem más is így van vele.
Jah amúgy nem tudom milyen Zs kategóriás filmmel pacsiztak le, de az effektek alapján lehet nem is akarom látni (vagy pont azért? nem tudom elég mazochista vagyok).

TV Hírek

  • Tudom, hogy elfelejtettem jelezni, de van ismétlése. Szóval a FlashForward - A jövő emlékei újra az AXN műsorán. Tegnap adták a 6. részt és folytatják is (szerény véleményem szerint kb. a 10. részig). Tehát az adásmenet: minden héten hétfőn 21:00-kor, majd ismétlések: hétfőn (hát hétfői műsorrend szerint, de amúgy kedden) 1:00-tól, szombaton 22:00-kor és vasárnap (ami amúgy hétfő) 1:15-kor.
  • Ma kezdődik a Szerelem nyilasa c. sorozat a Viasat3-on 21:20-kor. Kritikát valószínűleg írok.
  • Szintén ma robban be a Viasat3-ra Jackie nővér 22:10-kor, majd 0:25-kor ismétlik. (Ugye milyen tök jó? Így a Grace klinikát is meg lehet nézni, csak szervezés kérdése.)

2010. február 13., szombat

Zene a kedvencektől: Within Temptation - Utopia (feat. Chris Jones)



Meglepődtem, amikor hallottam az új számot valamelyik ZeneTV-n. Ennyire le vagyok maradva?! Within Temptation ropogósan, lightosabban. Enjoy!

Pilot: Friday Night Lights 1x01

Avagy kakasviadal hormontúltengéses kamaszokkal. Ez a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci.



Sokat hallottam már erről és gondoltam "sorozat próbája a pilot", úgyh megnézem. Hát nem ájultam el tőle. Mostmár lehet szidni amiért én csak negatív kritikákat írok (mert ez is az lesz)...nem tudom mi van velem, de most nincs nyerő szériája az újoncoknak nálam. Persze tudhattam volna, hogy ez a foci dolog úgyse jön be...
Előre mondom, hogy nem értek a focihoz (hallom a szisszenéseket: "ccc...csajok...pff"). Igazából nem is nagyon érdekel, mert semmi hősiest vagy sportost nem látok a dologban. Egyszerűen csak egy labdáért verik agyon egymást, és még meg is dicsérik érte őket. Ezen véleményemet a pilotban kórházba került kölök esete is csak mélyítette. Na de valójában engem a szappan rész érdekelt volna, hátha kapok valami O.C. feelinget. Nem kaptam. A tini karakterek közül egy sem érdekelt a rész végére sem (megjegyzem Adrianne Palicki vmi hihetetlen dögös, csak sajnos egy unszimpi k..vát játszik), sőt inkább kiakasztó volt a sok semmitmondó picsogás amit nyomtak végig. Mind agresszív és az IQ-juk a korukkal egyenlő. Komolyan őket kéne kedvelni?! Számomra az egyetlen értékelhető szereplő Kyle Chandler volt, aki még majd 10 évvel A kiválasztott - Az amerikai látnok után is tud eyecandy lenni. Hihetően játszott, jól állt neki az edzőruha is, de sajnos nem éri meg még így sem az unalmat amit a sorozat hozott. Én nem ülök itt a következő résznél, de persze ez az én véleményem. Aki szereti az amerikai focit, az ezt is szeretni fogja.

TV Hírek

  • A TV6 elkezdi adni a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci-t ma 18:30-tól. Majd vasárnap a következő részt ugyanebben az időpontban.
  • Na ez aztán a dara!!! A HALLMARK leadja a full Erica világa c. sorozatot. Ma 8:00-tól a 7. részig, majd maratonba újra pilot-tal kedve holnap 2:00-tól 15:00-ig az EGÉSZ ELSŐ ÉVADOT! WTF?! Nem tudom, hogy végignézem-e, vagy mi lesz. Bepróbálom az tuti, de azért az én sorozatnézési-képességeim is végesek.

Zene - forró éjszaka: Reyli - La Descarada



Aki felismerte annak pacsi: a dal a "Rubí, az elbűvölő szörnyeteg" című szappan főcímdala. A félreértések elkerülése végett, nem, és nem nézem a sorozatot. Véletlenül kapcsoltam egyszer az RTL-re, és lám ez egy jó muzsika. Aki túllép a kezdeti előítéletein és meghallgatja, annak jó szórakozást!

2010. február 12., péntek

Vámpírság - a tiniborzalommá vált kultusz

Ígértem, hogy a Twilight kapcsán felkapott témáról bővebben is fogok írni, hát megteszem. Előre mondom, hogy az Alkonyat könyveket megvettem, de még nem olvastam el. A következő véleményt az első filmről, és általánosságban az alapsztoriról írom. Ha a könyvben minden általam fikázott dolog 180 fokban eltér, akkor írok egy "én kérek elnézést" bejegyzést.

Mostanában gyakran foglalkozik a média ezzel az "új tini járvánnyal". Én is olvastam erről írt cikket, néztem riportot, hallgattam rádióműsort. És mi az amit leszűrtem? Nagyjából annyit, hogy akik ezeket a tudósításokat készítették azokat csak a leadott anyagért járó fizetés érdekelte, a vámpírkultusz (és ami mögötte van) egy cseppet sem. Na nem képzelem hobbiból a sötétség gyermekének magam, hogy most itt mindenkit kioktassak, de azért egy józan kritikát szeretnék írni jelenségről.

Tehát mi is az a vámpír?
Egy olyan élőhalott lény (többnyire ember, de vannak elfajzottabb sztorik is), amely állati- vagy embervéren él, természetfeletti erőkkel rendelkezik, esetlegesen állattá tud válni, hatalma van az emberek felett és főleg a keresztény időkben használt kivégzési módokkal lehet megölni (karóba húzás, lefejezés, máglya). Tehát alapjába véve ez egy félelmetes szörny volt a kezdetekben. Aztán 1897-ben megjelent Bram Stoker "Drakula" c. regénye alkotta újra a legendát. Majd Drakula alakja az idők folyamán egyre csak változott, csábítóbb, fiatalabb lett és kiveszett belőle a szörnyszerűség. Mire elérkeztünk a Twilight-rettenetig már maga Drakula is eltűnt a süllyesztőbe, helyette nagyon emócionális tinik hordják érdemtelenül a "vámpír" címkét. Ezt a változást - a már említett cikkekben - annak tudták be, hogy a nők vágynak a romantikára és egy vámpírsztori a maga sötét, titokzatos és bűnös módján megadja azt az élvezetet amit az életben sose kapnának meg. Ez igaz. Én is szeretem ezt a kultuszt. De fura, hogy ezt a kijelentést pont a Twilight kapcsán ejtették el. Tényleg egy ilyen Edward féle kell a mai lányoknak?!

Mert sajnos ki kell, hogy jelentsem: A Twilight olyan a vámpírtörténetek mezején, mint az alkoholmentes koktélok az itallapon. Mutatós, külsőre olyan mint az eredeti, könnyen emészthető, de semmilyen tartalma nincs. Egy tanácsom van a vámpírsztori szüzeknek: az "alkoholmentes" Twilight után (de jobb lenne előtt) nézzenek egyéb feldolgozások után is, különben sose tapasztalják meg a kultusz igazi ízét.

Íme egy kis ízelítő a filmes vámpír-svédasztalról:

Aki a klasszikus verziót szereti, annak ajánlom első körben a Nosferatu-t. Igaz némafilm, és nem mai darab (1922), de aki fanatikus annak ajánlott. Továbbá kötelező darab az Interjú a vámpírral (1994) is, amiben Brad Pitt gondoskodik a szívtiprásról. Hasonló szemlélettel a Drakula 2000 (2000) operál még, de lényegesen modernebb köntösben.


Illusztrációk: Nosferatu és Interjú a vámpírral

Aki vicces kedvében van, annak ezek paródiái is biztosan tetszeni fognak, mint pl. a Vámpír Brooklynban és a Drakula halott és élvezi 1995-ből.


Illusztrációk: Vámpír Brooklynban és Drakula halott és élvezi

A vámpírok nemcsak férfiak, nők is lehetnek. Ebből legismertebb a A kárhozottak királynője (2002). Nekem különösen Aaliyah kosztümjei és a díszlet tetszett, de alapjában véve elég felejthető alkotás. Csak a sokszínűségért említettem meg.


Illusztráció: A kárhozottak királynője

Persze volt aki másképp közelítette meg a témát, és levadászandó szörnyként jelenítette meg a vámpírokat. A legismertebb ebből a felfogásból a Buffy, a vámpírok réme film (1992) és később a sorozat (1997 - 2003). Továbbá az Alkonyattól pirkadatig (1996) és a meglepően egyforma sztorival rendelkező társaik. Érdekes ezek közül a John Carpenter: Vámpírok (1998), melyben James Woods keménykedik (Shark című sorozatból ismeretes) és a Vámpírok: A gyilkos csapat (2002), amiben Jon Bon Jovi a faszagyerek (de az elvárások ellenére sem fakad dalra). Hasonló "Zs" kategóriás A sivatag vámpírjai (2001) Kerr Smith főszereplésével és a Rajzás (2007) Lucy Liu-val. Igazából ezen filmek csak az akcióra és a vérre mennek, úgyhogy ne várjunk romantikus hősöket tőlük (kivétel a Buffy).


Illusztrációk: (1) John Carpenter: Vámpírok, (2) Vámpírok: A gyilkos csapat és (3) A sivatag vámpírjai

Van azonban ahol teljesen modernizálták a legendát, hogy eladhatóbb, mozgalmasabb, látványosabb legyen és megállja helyét a mozivásznon (vagy a TV képernyőn). Ezen újragondolások leghíresebbikjei a Penge (1998 - 2004) és az Underworld (2003 - 2009) trilógiák. Menő bőrszerkók, bazi nagy fegyverek, tökös dumák váltották fel a visszafogott eleganciát ami a vámpírokat eddig jellemezte. És ez nem volt rossz. Mielőtt maradinak titulálnátok elmondom, hogy szeretem az újító jellegű filmeket. És újítás terén megtették amit elvárt az ember. Ezzel újraélesztették az egész mítoszt és kiszélesítették a téma iránt érdeklődők körét. Ilyen próbálkozás volt még a Van Helsing (2004) és a BloodRayne (2005) is.


Illusztrációk: (1) Penge, (2) Van Helsing és (3) BloodRayne
(alul) Underworld


És természetesen a televízió sem maradhatott ki a buliból, hiszen jöttek a vámpír sorozatok dögivel. A már említett Buffy, a vámpírok réme sikerén felbuzdulva elindult 1999-ben az Angel c. spin-off. A Penge 2006-ban sorozat keretében startolt. Később jött a vámpírnyomozósdi a Holdfényben és a Vámpír aktákban (2007), majd a bizarr de annál kapósabb A vámpír, a vérfarkas és a szellem (2008) c. angol sorozat robbant be (amely nemsokárra amerikai verzióban is fut) . És mivel mostanság a téma nagyon nagy divat, ezért keményebben is ráfeküdtek a témára Inni és élni hagyni (2008) és a The Vampire Diaries (2009) startolásával. De a meglévő sorozatok se hagyták ki a lehetőséget, hogy megalkossák az univerzumukba illő vámpírképet. Gondolok itt pl. A Dresden akták, a Bűbájos boszorkák, az Odaát és a Sanctuary - Génrejtek felbukkanó karaktereire.


Illusztrációk: (1) Buffy, a vámpírok réme, (2) Angel és (3) Vámpír akták
alul: (1) Holdfény és (2) A vámpír, a vérfarkas és a szellem


Visszatérve a Twilight-ra:
Tehát kijelenthetjük, hogy nem a Twilight találta fel a spanyol viaszt. És ennyi színesnél-színesebb feldolgozást látva nem is értem, hogy miért tetszik a tiniknek ez kizárólagosan. Rövid elemzésképpen ki is térnék a gyenge pontokra:


Illusztráció: Alkonyat (Twilight)

Először is maga a Twilight alapja kiborító. Adott egy hősszerelmes Edward nevű tini-vámpírunk aki egy boldog családban él vámpír társaival, egy igen modern és szép villában. Apja a kisváros orvosa, ő pedig gimnáziumba jár és nagyon okos. Hétvégente együtt mennek labdát dobálni a családdal. Aki észreveszi a bibit, annak pirospont jár... Igen helyes, ez nem vámpírsztori.

Lássuk hogy lenne ez helyesen:
Van egy jóképű Edward nevű vámpír, aki magányosan él egy felújításra váró elhagyatott régi házban / kriptában /kastélyban. Apját megölte mikor vámpírrá változott, a vámpír apja magára hagyta. A környékbeli lakosok félnek tőle, azonban modorával és műveltségével könnyedén az ágyába csábítja az ártatlan fiatal lányokat (nemcsak hétvégente). Igen, így már sokkal hihetőbb lenne.

Mitől vámpíros ez mégis? Hát a kellékektől. De azok se valami hitelesek:
1. Vámpír-külső: Nekem Edward mint pasi nem lenne elviselhetetlen, de kikészítve mint vámpír röhögésre ingerel. A feltúrt-zselézett haj, és a fehér ábrázat olyan hatást kelt, mint aki most szaladt neki egy frissen meszelt falnak. (Azt már szóvá sem teszem, hogy pocsékul játszik a színész is.)
2. Vérszívás: Hát én nem láttam, hogy ez a központi probléma itt probléma lenne. Egyszerűen csak nem az energiaitalt veszik ki a hűtőből, hanem a vért. Olyan mintha egész nap Bloody Mary-t vedelnének. Ennyi.
3. Napfény és képességek: A legnagyobb poénok ezek. A kijelentés, hogy a "napfényben csillognak, ezért túl feltűnőek" nemcsak röhejes, de írói szempontból egy kényelmes megoldás is. Ejjnye. Egy író azért van, hogy a problémákat kreatívan oldja meg. A gyorsaság amivel a gravitációt legyőzve egy Bella-val a vállán felszalad egy fára szintén kínos mosolyt csal az arcomra. Az erő ami Supermant megszégyeníti megállít egy kocsit...de ezt meg már 8000x láttuk. Node legalább természetfeletti érzékelésével könnyen kiszagolja Bellát. Ez utóbbira már inkább nem írok semmit.
4. A nagy szerelem: Ha már a többi része gyengélkedik a sztorinak ez legyen kövér. Gondolta biztos az írónő... Hát súlyos nyáltenger nehezedik az olvasóra/nézőre ha ebbe belevág. Én speciel fulladoztam, pedig amúgy oda vagyok a romantikáért. Edward és Bella szerelme teljesen megalapozatlan, egyszercsak van és kész. A közönség meg nem tud bekapcsolódni, mert "kimaradt valami". Aztán meg már hirtelen a "meghalok a szívfájdalmaktól, pedig halott vagyok" problémát boncolgatjuk. Jajj!
5. Halhatatlanság - örök fiatalság: Ez valószínűleg a legfontosabb minden vámpírsztoriban. Itt is központi téma. De könyörgöm. Milyen hülye az a vámpír aki már X ideje gimibe jár újra és újra ahelyett, hogy valahol élje az életét. Elvégre nincs szüksége semmilyen papírra, állásra... És ez nem tűnik fel senkinek?
6. Újszerűség: Hát sajnos ez sem nyert. A "The Vampire Diaries" - amit mostanság Twilight koppintásként emlegetnek - 14 évvel megelőzte könyvben a hisztériát. Sajnos azt nem emelték le annó a polcról a mániákusok...

Összességében tehát a Twilight nem érdemli meg a ráfordított figyelmet. Aki elolvasta a cikkem, és nem ért egyet velem, az tegye meg azt a szivességet magának, hogy a következő filmlistából legalább néhányat bepróbál (Ezeket nem láttam, éppen ezért nem írtam róluk semmit a cikkben, de kétségtelen, hogy vannak bennük vámpírok dögivel).:
  • 30 Days of Night 2007
  • A fehér féreg búvóhelye (The Lair of the White Worm) 1988
  • A gonosz háza (Salem's Lot) 1979
  • A vámpír árnyéka (Shadow of the Vampire) 2000
  • A vámpír csókja (Vampire's Kiss) 1988
  • Alkonytájt (Near Dark) 1987
  • Az elveszett fiúk (The Lost Boys) 1987
  • Az elveszett fiúk: A törzs (Lost Boys: The Tribe) 2008
  • Az utolsó ember a Földön (The Last Man on Earth) 1964
  • Bakjwi 2009
  • Blood: The Last Vampire 2000
  • Blood: The Last Vampire 2009
  • BloodRayne II: Deliverance 2007
  • Borzalmak városa ('Salem's Lot) 2004
  • Brotherhood of Blood 2007
  • Buffy, a vámpírok réme (Buffy the Vampire Slayer) 1992
  • Csak egy harapás (Once Bitten) 1985
  • Daybreakers 2009
  • Die Hard Dracula 1998
  • Dracula 3000 2004
  • Dracula: Prince of Darkness 1966
  • Drakula (Dracula) 1931
  • Drakula (Dracula) 1958
  • Drakula (Dracula) 1979
  • Drakula (Dracula) 1992
  • Éjszakai őrség (Nochnoy dozor) 2004
  • Embrace of the Vampire 1995
  • Engedj be! (Lat den rätte komma in/Let the Right One in) 2008
  • Frászkarika (Fright Night) 1985
  • Frászkarika 2. (Fright Night Part 2) 1988
  • Harapós nő (Innocent Blood) 1992
  • Jackie Chan: Ikerhatás (Chin gei bin) 2003
  • Jesus Christ Vampire Hunter 2001
  • Krokodilok bölcsessége (The Wisdom of Crocodiles) 1998
  • Leszbikus vámpírok gyilkosai (Lesbian Vampire Killers) 2009
  • Love at First Bite 1979
  • Menekülés a pokolból (The Addiction) 1995
  • Mesék a kriptából: Vérbordély (Bordello of Blood) 1996
  • Nappali őrség (Dnevnoy dozor) 2006
  • Nosferatu, az éjszaka fantomja (Nosferatu: Phantom der Nacht) 1979
  • Rémségek cirkusza (Cirque du Freak: The Vampire's Assistant) 2009
  • Szörnycsapat (The Monster Squad) 1987
  • The League of Extraordinary Gentlemen 2003
  • Tökéletes teremtmény (Perfect Creature) 2006
  • Transylvania 6-5000 1985
  • Vámpír (Vampyr - Der Traum des Allan Grey) 1932
  • Vampire Hunter D - Bloodlust 2000
  • Vámpírok bálja (Dance of the Vampires) 1967

2010. február 9., kedd

Zene, hogy ne aludj: Yellowcard - Breathing



Szerintem akkora feelinges szám... NEM ALSZUNK!

Supernatural 5x14 Trailer



Megjött az új supnat rész előzetese. Ez lesz a szünet előtti utolsó rész, aztán 6 hét múlva jön a következő (ha jól számoltam). Hát érdekes ez a szünet koncepció... most jöttek vissza nemrég egy hosszú szünetről, nem nyújtottak vmi sokat és távoznak is...nem lesz kisit sok a pihenőből fiúk?!

TV Hírek

  • A TV6-on újra elkezdik a Star Trek: TOS, vagyis a legelső sorozatot. Minden hétköznap 16:20-tól lehet újranézni/bepótolni. Vagy aki keményebb darába akar fogni, az tömören egyszerre 5 epizódot is megnézhet vasárnap 13:05-től.
  • Emlékeztetőül ma ér véget a Futótűz 3. évada az AXN-en, majd szerdától ugyanabban az időpontban leadják a 4. évadot is.

A mai zene: Gloria Estefan - Hoy



Szerintem hihetetlen jó szám. Már rég nem hallgattam, de most, sokadjára is tetszik.

Pilot: 30 Rock 1x01 - 02

Nemrég a TV6 elkezdte ismételni "A stúdió" -t és úgy döntöttem adok neki egy esélyt. Hát azt hiszem, ezt el is játszotta. Na annyira azért nem volt rossz, de ha valaki egy komédián 2 rész alatt egyszer röhög fel, az alulmúlja a YouTube amatőr videóit (abból elég max. 30 másodperc az első felröhögésig).



Igazából nem volt bajom se a színészekkel, se a sztorival csak úgy általában azzal, hogy nem hozta az elvárásaimat. Egy kommersz vígjáték volt eddig a szokásos kellékekkel: hülye néger gyeró, bekapcsolva maradt kihangosító, turmixszal dobálózás... Jó persze tele volt ezen kívül olyan poénokkal, amiket az amcsik jó eséllyel értenek (mert az ő talkshowjaikra/sztárjaikra vonatkozott) mi meg tátjuk a szánkat a TVre, hogy ez most poén volt?! Különösen a szinkronosban. De különben lehet, hogy csak én nem vettem a lapot... Az egyetlen dolog ami megnevettetett:
"Jedi vagyok!"
Írják többen is, hogy később jobb lesz. Lehet. Azonban én azt mondom, ha egy sorozat az első két rész után is csak közönyt éreztet, akkor ott valami nem stimmel. Végülis senki sem eszi meg az egész tál műzlit azzal az ígérettel, hogy az alján finom lesz... Pedig el lehet hinni, hogy elég könnyű engem mindenféle baromsággal megvenni (csak rá kell nézni az "Általam nézett sorozatok listája " menüpontra). Hasonló témában pl. abszolút bekebelezett a "Tiszta Hollywood (Action)" c. 1999-es Jay Mohr-os baromkodás. Szóval nem vagyok jelenleg kíváncsi a folytatásra, majd egyszer talán ha valaki elzeng néhány mentő ódát róla.

2010. február 8., hétfő

Zene éjszakára: Sarah McLachlan - Building A Mystery

Supernatural eddig + 5x13

Nah ilyenkor jó, hogy lett egy blogom! Van hová leírni végre a kedvenc sorozatom (szigorúan eyecandy miatt lépett ezen státuszba) új epizódjáról a véleményem. Gondolom a későbbiekben is írok minden részről... Jah és ez végig SPOILERes lesz!


Félve ültem le megnézni az új részt, ugyanis a SorozatJunkie-n Bruzsy által írt kritika címe gyanúsan negatív fennhangú volt. Ebből gondoltam, hogy itt bizony főszál lesz (ugyanis nem informálódom /spoilerezem be magam előre trailerekből és interjúkból). Sajnos mindenben egyet kell értsek a kritikában elhangzottakkal (és kicsit sajnálom, hogy Bruzsy előtt önállóan nem tombolhattam egy hasonlót...de hát így jár aki a feliratra vár, mert lusta.)

Nos akkor kezdem a fricskát. Lássunk egy gyors "Az előző részek tartalmából..."-t. A legnagyobb bajom a sorozat ön-elgáncsolásával van. Kezdetben olyan jól indultunk... Az első évadban Meg a démoni mivoltjával volt mérföldkő a fiúk számára, habár elvileg 22 éve nevelte apjuk a legkülönfélébb természetfelettik legyőzésére. Ebben az volt a jó, hogy végre a démonok nem olyan "egyszerű teremtések" voltak mint anno a Bűbájos Boszorkákban (félreértés ne essék, nekem az is tetszett), hogy néhány "abrakadabra" eltünteti őket, hanem keményen küszködtek az ártalmatlanná tételével. Rajta kívül a szellemvadászat és egyéb legendás lények kiírtása is igencsak komoly gondot okozott a kezdetekben. Tették mindezt sok poénnal, jó zenével, csajozással, kocsmázással. EZ volt a Supernatural hangulat.
A második évadban elfogadható volt a Sárga szemű után kajtatás is. Végülis megértem én is, a többi néző is: ennyi szenvedés után bosszú kell! A végén persze jött az évadzáró ami szokás szerint túl lett bonyolítva. Kripke bá biztos azt gondolja ettől marad a néző...hát segítek: NEM! Ez csak felb.ssza az agyát.
No de mindenki halálát, újraéledését, lélek-kiárúsítását átvészelve beléptünk a 3. évadba, ahol a sztori rátért a göröngyös útra. Arra az útra, amelyen néhány kis bukkanó választ el a tengelytörve árokban gubbasztástól (de még nem tudom eldönteni, hogy mára már végleg ott ülünk-e). Szóval értem én, hogy Dean sajnálja az elfecsérelt lelkét. Na de ami sok az sok. Egész évadban kaptuk a nyálat, hogy milyen rossz neki. Meg úgy általában mindenkinek a családjában. Hát köszi... E mellett ki kellett hozni egy új főgonoszt, akinek nagyobbnak, erősebbnek és gonoszabbnak kell lennie mint YED-nek. Szóval így lett Lilith, akinek nagyon örültem, mert tetszett a Bibliai (apropó kinek volt türelme elolvasni? tényleg említik vagy csak apokrif iratokban?) utalás, sőt a kislány álca is. No meg persze megkaptuk a vadiúj lányainkat is. Eddig jó. Ezután pedig jött a hidegzuhany az évadzáróval. Először kinyírták a Bela-t, amivel már eléggé morcivá tettek, utána megtörtént minden rossz ami ellen az egész évadban küzdöttek. Kvázi az egész évi főszálas közdelmek tök feleslegesek voltak.



És beértünk a negyedik "tengelytört" évadba. Sokan az angyal sztori miatt értékelték fel a SupNatot, de nálam pont az ellenkezőjét váltották ki ezzel a húzással. Persze kellett valami nagyobb lény az előző évadénál (Ezt amúgy sose értettem. Ez az egyre nagyobbat mondás kezd olyan lenni, mint amikor déli népeknek ajándékozik az ember. Egy ideig szórakoztató, aztán már nem tud mit adni, mert a gatyája is ráment egy egyszerű "kapok=nagyobbat adok" szokásra.) Hát ha már a Bibliánál tartunk, miért ne legyenek angyalok?! Legyenek. Bár már kijelentették a második évadban, hogy azok aztán ha vannak se tolják le a képüket, tehát ismét széllel szembe pisilünk. Ezen évadban sokszor képedtem el. No nem a jó főszál miatt, hanem mert nekem sült a képemről a bőr a készítők helyében, hogy mennyire szabadelvűen gyalázzák a Bibliát. Elvégre Dean és Sam egyszerű emberek, a velük történtek ellenére is. Őket a Biblia mitológiájának szintjére emelni nagy felelősség volt. Eddig a pontig egy tini-horror marhulás volt, néhány áttekerendő nyálas beszélgetéssel. Ezután meg átmentünk egy angyal-démon szappanoperába. Ne kövezzetek, ez semmivel se több annál. Kiderül folyamatosan ki - kivel van kapcsolatban, ki kinek fia-borja, meg persze nagyokat sírnak mellette. Csodás. Közben meg folyamatosan döntik meg azokat a szabályokat amik fel lettek állítva. És lássuk be, hogy egy világ korlátok nélkül nem poén, hiszen nincs értelme a határokat feszegetni ha nincsenek is. És hogy mi lett ebből? Azt mondták feltörik az összes pecsét és Lucifer kiszabadul. Kiszabadult. Azt mondták Dean és Sam fogják ezt előidézni. Előidézték. Tehát meglepődtünk? Igen, pont azon hogy ennyire nem haladtunk semmit.



És megkaptuk az ötödik évadot most ősszel. Lucifer kinnt van, ami magyarázza, hogy Kripke bá miért szerette volna itt abbahagyni, ugyanis ennél nagyobb gonosz nincs. Hacsak nem a Földönkívüliek következnek, vagy az isten által elűzetett görög/római istencsoport hon-visszafoglalása. Bár amennyire engem a szar húzásokkal ez a sorozat nem tud már meglepni, azt hiszem ezzel se tenné. Témára visszatérve ebben az évadban bizony a megmaradt kitételeinket is felrúgtuk (pl.:Mihály nem tud károsítás nélkül kijönni egy emberből), a minimális szereplőgárdánkat kinyírtuk (Ellen, Jo, Anna),...

...Sam már megint meghalt,...
...a testvérek már teremtéstörténeti magasságokba emelkedtek (Káin-Ábel) - ez utóbbi amúgy kicsattanó röhögést eredményezett nálam -, és mindennek tetejébe még megkaptuk, hogy a sorsukon NEM IS TUDNAK változtatni. Na most ezzel vagy felrobbantották a vészkijáratot maguk mögött, vagy egy újabb, a későbbiekben figyelmen kívül hagyandó tételt alkottak. Mindkét verzió szar. Elsüllyedtünk mit a Titanic, az értelem meg meghalt mint Leo. Én meg kb. ilyen kétkedve nézek a képernyőre minden hülyeség elhangzásakor:



Hogy miért is nézem mindezek ellenére?

Mert természetfelettis és mert a főszereplők cukik. Igen én már csak ilyen felszínes vagyok. És sajnos amíg ők lesznek a főszereplők én még azt is hajlandó lennék nézni, hogy 40 percen át sakkoznak. Ez gáz, de az én egyéni szoc problémám. Különben meg a régi hangulat néha-néha visszaköszön, ha nem szerencsétlenkednek a főszállal. Gondolok itt a jó zenékre, és a mostanra kialakult kiváló humorra. Sajnálom, hogy erőltetik a drámát. Nem tesz jót.



Nahát észrevettem, hogy nem is nagyon írtam az 5x13-ról. Tulajdonképpen nincs is plusz infóm hozzá, maximum szeretném kifejezni mennyire sajnálom Anna elvesztését, hiszen a karakteruniverzumunk már vészesen leszűkült. És már csak azért sem akarok a részről többet írni, mert olyan mintha nem is történt volna meg. Bobby él (Dallasra utalás lenne), a többi meg nem számít. Az egész valahogy kezd egy globális viccé válni. Szerintem jobb is, ha most a piához fordulnak a testvérek, mert ez csak rosszabb lesz.


2010. február 6., szombat

Zene a holdvilághoz: Eluveitie - Omnos

A sorozatnézésről

Sajnos manapság él a köztudatban, hogy TV-t nem néz értelmes ember. Én sose tartottam ezt helyes kijelentésnek. Persze aki így tartja, az nem fogja megváltoztatni a véleményét, annál nagyobb fokú sznobságban szenved. Persze könnyen lehet ilyen kijelentéseket tenni, miközben nyomja a TV az ócskábbnál-ócskább szennyműsorokat: Benkő, Barátok közt, Jóban rosszban, Mónika és társaik. A magyar celebek tehetségtelenségükkel betöltik a rendelkezésükre álló teret (jelen esetben a nézhető időben lévő műsorsávot) akár a gázok. Ezeket én se nézem szívesen. Sőt be kell ismerni, hogy nemcsak butítóak, de egyenesen lelki nyomorba döntő a színvonaluk. De tartsuk szem előtt, hogy én a sorozatok (azokon belül is a külföldiek) pártját fogom, nem ezen műsorokét.

A másik tábor azért nem néz sorozatot, mert általánosítva le "brazil szappanoperá"-zza az összes sorozatot. Az is egy műfaj, ez tény. Viszont minthogy film is rengeteg műfajban (és keveredésükben) létezik, úgy a sorozatok is. Van horror, sci-fi, romantikus, vígjáték, de a komolyabb műfajok kedvelőinek drámákkal, történelmi sorozatokkal és krimikkel is kedveskednek a Televíziós Csatornák. Ezt a tényt vajon nem veszik észre akik ilyet mondanak? Hát nem tudom. A lényeg, hogy merjen mindenki kipróbálni egy-két epizódot aki sorozatundorral küzd. Lehet megváltozik a véleménye.

"Miért is szereted ennyire a sorozatokat?"
Ezt a kérdést sokan felteszik nekem. Szerintem erre nagyon egyszerű a válasz: mert tömör élvezet.
Mikor elkezdünk nézni egy filmet nem tudjuk, hogy mire számíthatunk. A nagyjából két órából fél óra a karakterek és a sztori bemutatásával megy el, majd még fél óra a lezárásra. Jobb esetben tudunk élvezni 1 órát a filmből, és a végén gondolkozunk mit is lehetett volna még kihozni belőle. Vagy ha tetszett, akkor meg a folytatás gondolatával játszunk el.
Ha sorozatot nézünk ez mind egyszerűbb. Általában a 40 perces első rész (pilot) bemutat mindent amit a starthoz tudnunk kell, utána már csak élvezni kell a megismert (és megszeretett) karaktereinket különféle epizódtörténetekbe helyezve.

A pozitívumok tehát:
- mindig a megszokott minőség (nincs lutri, hogy jól fogunk-e szórakozni)
- rövid egy rész (nem kell egyhuzamban órákat ülni a fotelben)
- van folytatása (nem kell szomorkodni, és újra befizetni ugyanarra a sztorira a jegypénztárnál, ha a hangulatot akarjuk újraélni...elég jövő héten is ugyanabban az időpontban leülni, és új sztorit kapunk.)
- nem kell minden sztorihoz megjegyezni egy komplett karakteruniverzumot
- jobban ki tud bontakozni a cselekmény (mintha az ember maga is annak a világnak lenne a részese arra a kis időre)
- elérhetőbb (míg a filmeket vászonra szánják, így jóval a kiadás után - sokszor évekkel - kerülnek a nagyközönség elé a TVben, addig a sorozatok premierje az otthoni kényelmes fotelünkben is élvezhető)

Tehát ne nézzük le a sorozatnézést! Sok neves rendező és író munkálkodott már ilyen projecteken és sokszor kész megtiszteltetés nevesebb filmszínészeknek epizódszerepekben feltűnni. Mára már a drága technikát is átvette a sorozat-ipar (gondoljunk itt pl. a Lost-ra), így látványilag is megközelítik a nagy mozifilmeket.
Remélem eljön az az idő, amikor elismerik a sorozat-műfajt is egyfajta filmművészetként és meglátják annak értékeit.

2010. február 5., péntek

Pilot: Fear Itself 1x01

Ma megörültem mikor láttam, hogy "A félelem maga" újra visszaköltözik az AXN műsorára. Azonban rögtön csalódnom kellett, hiszen csak az 1. részt adták le újra, a többit ki tudja mikor nézem meg...(márha egyáltalán valaha sikerül). Igazából az ilyen műsorszerkesztési módot sose értettem, valószínűleg nem is fogom. Node ez egy kritika lenne, úgyh ne ragadjunk le a részleteknél. Maradok a témánál:

Maga a sorozat egy antológia-sorozat. Aki nem tudná, hogy pontosan mi is ez (én se tudtam sokáig magát a fogalmat): Olyan történetek összessége, melyet nem köt össze átívelő történet- vagy karakterszál, csak az azonos hangulat, vagy műfaj. Jelen esetben a horror műfaji követelményei ragasztják össze a részeket egy teljes sorozattá. Hogy a későbbiekben milyen részek lesznek, azt nem tudom. Ha valaki olvassa ezt (kétlem) megírhatja kommentben.

A kezdés egészen korrekt volt. Lerobban a kocsi néhány pasi alatt, aztán segítség kell nekik, amit a közeli lerozzant állapotú lakókörnyezetben(?) akarnak megtalálni. Itt kell megjegyeznem, hogy ki az a hülye, aki egy ilyen látvány ellenére is jót remél?! (Ez annyira tipikus horror-filmes...én húznék a francba.) Node ami a szereplőknek rossz, az a nézőnek jó, elvégre horrort nézünk. Összetalálkoznak az itt élő szőkeségekkel, akik nagyon barátságosan fogadják a fiúkat (legalábbis megpróbálják). Innen jön a közhelyparádé. Megtörténnek az első halálesetek, szájbevarrások és egyéb fincsi dolgok, aztán kiborul a bili, jön a szörny, meg a baltázás. A baj, hogy annyira nincs idő a karakterekre, hogy nem érdekel ha meghalnak. Végül meg Happy End, aztán mégse. Papírforma. Történetben nem keltené fel a figyelmem, mert egyszerűen már unalmas. Száz meg egy ugyanilyen tré horrorfilmet lehet megtekinteni a Movies24 és Film+ csodálatos filmkínálatában. Az érdekessége csak az, hogy sorozat.

Látványt kapunk viszont rendesen. No nem a vérben úszásra gondolok, hanem a sminkre, a ruhákra és a kellően bizarr díszletre. Mindezek elegye és a jó zene megadja a hangulatot. Ki kell emelnem a nagyon tetszetős főcímet. Sajnos mostanában nem szeretnek főcímet készíteni, vagy csak ezt akarták divatba hozni... Én úgy gondolom, hogy egy sorozatnak legyen egy rendes főcíme. Egyszerűen kell egy "himnusz" amire vár az ember, hogy felcsendüljön jelezve, hogy kezdődik az általa szeretett történet következő epizódja. Nos ennek a sorozatnak kellően adja a hangulatát a főcím és szépek benne a képek (mármint olyan horror módon, ennyire nem vagyok elborult), és nem gagyi. Aki szereti a horrort, az nyugodtan megpróbálhatja. Különösen ajánlott az alkalmi nézőknek, hiszen nem számít, hogy sorban nézik-e az epizódokat vagy kihagynak-e belőle.

**********Vigyázat SPOILER veszély!:**********

Az első rész sztori-bukdácsolását szeretném még egy kicsit boncolgatni. Először is a lányok: Hogyhogy nem találják őket a fiúk furcsának? Minden egyszerűségük és viselkedésbeli rémisztőségük ellenére mindnek a szexen jár az esze. Persze a legcsendesebből lesz a pszichopata, és hamarosan kivillantják a nem túl vonzó állati énjüket. A motiváció felettébb érdekes: Azért áldozzák fel az idetalálókat (Jah, h nem mondtam? mert igen, a lányok intézik el, hogy a szörny nyammoghasson egy kis nasit.), hogy ne menjen a szörny másokat terrorizálni, csak őket. Nem tudom igazából eldönteni, hogy most ennyire hülyék, hogy nem mennek el, vagy ennyire szeretik azt a valamit.
Nah és hogy mi is a szörny? Na kinek jut eszébe először a világ legközhelyesebb gonosza akit egy horrorban ki lehet nyírni? Amit megtudtunk: Hogy valami zabálja az embereket, harapással megfertőzi őket és átalakulnak, úgy mozog mint gollam, kb. a társadalmi beilleszkedési szintje is rá hajaz, és szemmel láthatóan nem emberi lény. Nah mi ez? Vámpír. Igazából nem is kellett nagyon magyarázni a szereplőinknek, hogy most mi van. Ezen meglepődtem. Lehetett volna vérfarkas is, vagy wendigo, vagy zombi, vagy valami voodoo szarság. De persze rögtön levágta mindenki a témát, hogy vámpír. Biztosan ebből doktoráltak. (A vámpírság közhelyről majd külön írok.) Természetesen kinyírták. A lány és a fiú megfogták egymás kezét és a vámír testét nyaldosó lángokon merengve szebb jövőről álmodoztak. Ugye milyen romantikus? Nem, nem az. Különösen, hogy még a befejezésbe is belesűrítették a nyitott kérdést: A lány gonosz?

**********SPOILER VÉGE!:**********

Összességében tehát felejthető, nem kötelező darab. Én mindenképp csekkolom a következő részt is.

TV Hírek

Igyekszem minél többet jelentkezni ezzel a rovattal. Itt fogok tudósítani a magyar csatornákon újonnan vagy ismétlésre műsorra tűzött sorozatokról. (Természetesen amit én is nézek előnyben.) A lista nem lesz teljes, csak ajánló jellegű. Tehát akkor mi megy most?

  • Futótűz (Wildfire) /3. évad/: Minden hétköznap 18:00tól az AXN-en. Ha lement a 3. évad, jön a 4. is!
  • Lelkek tengere (Sea of Souls) /2. évad/: Szerdán 23:10től az RTL Klub-on. Folytatás nem várható egyenlőre.
  • Terminátor - Sarah Connor krónikái (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) /1. évad/: Szombaton (ismétlés vasárnap) 22:25-től a Cool TV-n. Aki RTL Klub-on nézte, és benyalta a kaszát miután rákapott, az itt pótolhat.
  • Két pasi - meg egy kicsi (Two and a Half Men) /3. évad/: Minden hétköznap 19:40től dupla résszel a Viasat3-on. Kissé nehéz követni az adásmenetet itt, de megpróbálok segíteni. 19:15-től ismétlik az előző napi 20:05-ös részt, tehát 19:40től jönnek az új részek. Néha vasárnapra is beszúrnak 1-2 ismétlést, de ezek számozását nem értem.
  • Nem ér a nevem (Samantha Who?) /2. évad/: Szombaton 11:35-től a Viasat3-on. Befejező évad!!!
  • A férfi fán terem (Men in Trees) /2. évad/: Minden hétköznap 16:35-től (előző napi ismétlés 11:20-tól) a Viasat3-on. Befejező évad!!!
  • Csillagközi romboló (Battlestar Galactica) /1. évad/: Szombat és vasárnap 11:00-tól az AXN-en.
  • Dollhouse - A felejtés ára (Dollhouse) /1. évad/: Hétfőn 22:20-tól az RTL Klub-on.
  • Dr. Csont (Bones) /3. évad/: Hétfőn 21:20-tól az RTL Klub-on.
  • A stúdió (30 Rock) : 1. rész ma 22:00-tól a TV6-on. Péntekenként dupla epizóddal fogják adni.
  • A kiválasztott - Az amerikai látnok (Early Edition) /2. évad/: Szombaton 13:20-tól a TV2-n.
  • A láthatatlan ember (The Invisible Man) /1. évad/: Szombaton 12:20-tól a TV2-n.
  • A Grace klinika (Grey's Anatomy) /5. évad/: Kedd 22:20-tól az RTL Klub-on.
Én ezeket tutira nézem. Próbáljátok be ti is. Ha lesz vmi új a porondon akkor jelentkezem.

Az első blogom

Már legalább két éve tervezem, hogy blogot nyitok. Hát mindennek eljön a maga ideje...azt mondják. Ennek is eljött.
Igyekszem minden nap írni vmit. Remélem valaki el is fogja olvasni. =D

Jó szórakozást! (Magamnak is.)